Let's go anywhere

Let's go anywhere

Morro Bay / Big Sur

2016. november 20. - vjulianna

img_5383_jpg_2.jpgSoha nem szoktam használni a Lonley Planet útitárskereső oldalát, de valamiért egyik délelőtt ráakadtam, és azt böngésztem. Találtam egy nagyon szimpatikus holland lányt, aki a leírásból úgy derült ki, hogy nagyjából arra jár, mint én, és útitársat keresett. Nem gondoltam, hogy bármi is lesz belőle, de írtam neki. 10 perc múlva lent ültünk a konyhába és a közös utazásunkat szerveztük. Ugyanis rögtön válaszolt és kiderült, hogy már ő is pont Santa Barbarán van, ráadásul ugyanabban az icipici hostelben, mint én. Erre mekkora esély volt? Rögtön megvolt a kölcsönös szimpátia, úgyhogy elterveztük a hogyan továbbot. Ő pár nappal ezelőtt bérelt egy autót LA-ben és ahhoz keresett útitársat, hogy a híres és csodaszép part menti úton a Big Suron eljusson San Franciscóba. Nekem is pont ez volt a tervem Santa Barbara után, csak még nem tudtam, hogy mivel menjek, mert ha busszal megyek, akkor nyilván nem látom ezeket a gyönyörű helyeket. Úgyhogy hatalmas szerencse volt, hogy Yvonnera találtam.

Tovább

Santa Barbara

img_4903.JPGFurcsa az utat azzal a helyszínnel kezdeni amit a legjobban vàrtam az egész kaland alatt. Azt gondoltam ez lesz majd az utazàs csúcspontja, de hogy lehet valami csúcspont már az út legelején!? (Ez majd kiderül pár hét múlva.) 

Akik ismernek tudjàk, hogy Santa Barbaràhoz különös kötődésem van, és hogy miért is fontos nekem ez ennyire. (Azok kedvéért, akik nem tudják elmondom, hogy itt lakik Martin Gore és családja, kedvenc együttesem a Depeche Mode együttes egyik frontembere)

 

Tovább

Végre itt vagyok! Vagy mégsem?

fullsizerender.jpgAhogy írtam előzőleg a látnivalók nagy része össze volt gyűjtve, így már csak azt kellett kitalálni, hogy melyik irányba induljak útnak. Majd mikor megtudtam, hogy egy számomra fontos előadás lesz a nyugati parton, amire szeretnék elmenni, tisztázódott, hogy itt kezdem az utat, és a keleti parton fejezem be.

A jegyet kb. egy hónappal az indulás előtt vettem meg, de még így is nagyon akciós volt. Európán belül a Wizzair pontjaim miatt ingyen utazok, ezért màr csak kellett találnom egy olyan helyet ahonnan viszonylag jó áron repül gép a Nyugati partra. Ez a város Stockholm lett, ahol egy éjszakát töltöttem el és másnap indultam tovább Los Angelesbe.  Életem első,tengerentúli útja volt. 

 

Tovább

Miért éppen Amerika?

img_4588_1.PNGMár az idejét sem tudom, milyen régen szerettem volna eljutni Amerikába. Mindig is vonzott minden ami az országgal kapcslatos, és természetesen nem a kólára és a hamburgerre gondolok.:)De az ötlet, hogy végre tényleg el kéne menni két éve pattant ki a fejemből. Rengeteg utazós blogot olvastam.  De aki főként inspirált az Bori volt. Már napok óta csak a blogokat olvastam, és próbáltam kitalálni, hogy fűzzem meg Gy-t hogy nekem is bele kell vágnom. Tudtam, hogy ez lesz a legnehezebb feladat, de ha ő belemegy, nyert ügyem van.

Tovább

Bye-bye 2015! Hello 2016 !

 Szép, hosszú év áll mögöttem. Szerettem 2015-öt, nem volt álmaim éve, ellenben sok élmény ért. De most hagyatkozzunk a blogot érintő eseményekre...:)

A lenti montázsban szerepel az összes idei belföldi és külföldi utazásom. Az évet utazás szempontjából idén elég későn, csak áprilisban nyitottam meg, amikor is meglátogattam a barátnőmet Londonban, és egy nagyon tartalmas hétvégét töltöttünk el együtt. Első londoni látogatásom volt, amitől nem vártam sokat, ellenben nagyon kellemesen,pozitívan csalódtam.

Nyár elején lementünk a Balatonhoz, Siófokra, egy hosszú hétvégére. Keveset járunk a déli parton (valószínű nem is nagyon fogjuk ezt továbbra sem túlzásba vinni) ezért szerettük volna felfedezni a Balatonnak ezt a részét is.

 

Tovább

Év kezdés a Galyatetőn

df605ebd8491b92c0767457d21bffc14.jpgNem terveztünk semmit az év utolsó napjaira, már októberben letisztáztuk, hogy ez egy hosszú, csendes, két hetes karácsonyi szünet lesz. Annak is indult, nem csináltunk semmit, nem mentünk sehova, ám szilveszterkor arra gondoltunk, hogy még mindig van egy pár napunk hátra a szünetből, mért ne léphetnénk le valahova...

És le is léptünk, két napra. Péntek dél körül indultunk, jól ráérősen. A Galyatető volt a cél, ott foglaltunk szállást aznap estére. Ennyi volt a biztos, a többi út közben alakult. Van egy mappám a telefonomon, ahova olyan képeket mentek le, amiket itt-ott meglátok, és tetszenek, és tervben van, hogy én is ellátogatok ide. Útközben nézegettem ezt a mappát, mikor megláttam egy képet, amiről tudtam, hogy pont arra felé lehet amerre megyünk. Így mentünk el a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkba (Buddha Park).

Tovább

Napsütötte Toszkána

sam_3570_fileminimizer.JPGRégóta adós vagyok ezzel az úti beszámolóval, mert hogy még nyáron voltunk Olaszországban nyaralni. Öt év után ez volt az első közös utunk külföldre. Nem mondom, hogy egy jól megszervezett út kerekedett belőle, de az előttünk álló akadályok ellenére is szuper éreztük magunkat.

Öt napot töltöttünk Toszkána szívében, a Pisától 60 km-re található, településen, Ortonovoban.  Második napon sikerült robogót bérelnünk, és azzal bejárnunk a környéket. valamint sikerült egy bakkancslistás helyet is kipipálnom a listámról, ez volt Cinque terre, az öt falucska.

 

Tovább

Tokaj, Encs: Anyukám mondta

28.jpgAugusztusban a hosszú hétvégére lementünk a telkünkre, ami Eger mellett van. Semmi nagy kirándulást nem terveztünk be előre, egy fix dolog volt, hogy péntek délutánra asztalt foglaltunk Encsen a méltán híres Anyukám mondta étterembe. Mivel a foglalásunk korai vacsorára szólt, így már délelőtt elindultunk és felfedeztük Tokajt.

Évek óta járunk a környékre bort venni, most is ellátogattunk a jól bevált borosgazdáinkhoz. Elmentünk megnézni a Boldogkő várát, Boldogkőváralján. Ennyire csodálatos környezetben várat még nem láttam. Minden bizonnyal mondhatom, hogy Tokaj a magyar Toszkána. Idén volt is alkalmam letesztelni ezt, mivel júliusban egy hetet nyaraltunk Toszkánában. És Tokaj ezen a meleg késő nyári napon pont úgy lopta be magát a szívembe, mint Toszkán vidék. Remek kiránduló hely, mindenkinek csak ajánlani tudom. A várnál természetesen parkoló- és belépőjegyet kell vennünk, de azt gondolom a látvány a várból kárpótol minket ezért. A vár aljában van lehetőség étkezésre is, mivel a földbe vájt étteremben középkori jellegű ételeket ehetünk igazi fatányéron. 

Tovább

Magyarország ékszerdoboza: Bokodi- tó

sam_4582_fileminimizer.JPGTalán a legmelegebb októberi napot fogtuk ki ehhez a kiránduláshoz, aminek nagyon örültem. Sokat gondolkoztunk, hogy hova menjünk, aztán eszembe jutott ez a kép, így gondoltam nézzük meg ezt a kis ékszer dobozt, közel is van, és pont kiváló egy őszi vasárnapi kiránduláshoz. Kb. 11 körül kerekedtünk fel, az utat egy ikonikus helyen kezdtük, a méltán híres Fanni büfében (ma már Stella Büfé), ahol be is toltunk egy méretes hamburgert reg-ebédre. Így indultunk el Biatorbágyon keresztül Tata felé. 

Tovább

Hosszú hétvége a Szlovák Paradicsomban


sam_4222_fileminimizer.JPGAugusztusban egy hosszú hétvégét Szlovákiában az Alacsony Tátra lábánál fekvő Demén völgyben töltöttünk(Szlovák Paradicsom néven ismert híres síközpont). Péntek este érkeztünk és hétfő délelőtt már indultunk haza, így két teljes napunk volt felfedezni a környéket. 

Azt hiszem a lehető legjobb időpontban mentünk, Budapesten éppen tombolt a kánikula, majdnem 40 fok volt, itt azonban, a hegyekben, ennél legalább 10 fokkal kevesebb.  Így nagyon jól esett még egy kirándulás is.

Tovább
süti beállítások módosítása